
Kevesebb bűncselekményt követtek el az elmúlt időszakban Kecskemét közterületein, és tapasztalt kollégákkal bővül a városi rendőrkapitányság állománya. Többek között ez is kiderült a mai közgyűlésen, amikor egyhangúlag támogatták a képviselők Gama-Kovács Gábor eddig megbízott rendőrkapitány kinevezését.
Első napirendi pontként tárgyaltak a mai közgyűlésen a Kecskeméti Rendőrkapitányság kapitányságvezetői kinevezéséről. Az előterjesztésből kiderül, hogy Gama-Kovács Gábor r. alezredes, aki jelenleg megbízottként látja el azt a feladatot, 1994 óta a rendőrség hivatásos állományú tagja. Szolgálati feladatait Kiskunmajsán kezdte meg bűnügyi nyomozóként, előbb az őrsparancsnok bűnügyi helyettesének, 2011-től pedig őrsparancsnoknak nevezték ki. 2024 februárjától a Mélységi Ellenőrzési Osztály vezetőjévé léptették elő, majd tavaly július 16-tól megbízással látja el a Kecskeméti Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatait. Dr. Gulyás Zsolt vármegyei rendőrfőkapitány levélben tájékoztatta az önkormányzatot arról, hogy június 1-jével őt tervezi kinevezni a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetőjének, ehhez kérték a közgyűlés véleményezését.
Gama-Kovács Gábor a testület előtt megköszönte a városvezetés eddigi támogatását, és ígéretet tett arra, hogy a jövőben is együttműködésben szeretne dolgozni azokkal a szervezetekkel, amelyek Kecskemét közbiztonságát és a lakosság szubjektív biztonságérzetét segítik.
Dobos József képviselő arra kérdezett rá, javult-e a rendőrségi állomány helyzete, hány járőrre számíthatnak, illetve arra, hogyan változott a bűncselekmények száma a városban.
Gama-Kovács Gábor válaszában kifejtette, hogy csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, és létszámhelyzetük is javult. Külön öröm, hogy nem újoncok gazdagítják a városi kapitányság állományát.
Hozzátette azt is, hogy a köztéri jelenlétet, ahol szükséges, biztosítani tudják.
Kopping Rita képviselő a Szövetség nevében köszönte meg, hogy a rendőrség gondoskodott rendezvényeik biztonságáról. Pászti András azért mondott köszönetet, hogy körzeti megbízottat kapott Hunyadiváros. Ő pedig együttműködik a Gama-Kovács Gábor tanácsára újraindított városrészi polgárőrséggel. Lévai Jánosné képviselő arra kérte a rendőrkapitányt, hogy gyakrabban járőrözzenek körzetében. Erre különösen a Műkertvárosban van szükség, ahol az utóbbi időben elszaporodtak a lépcsőházi lopások.
Hódi Zsuzsanna azt firtatta, lehet-e körzeti megbízottja Hetényegyházának is. Gama-Kovács Gábor egyelőre annyit mondott, érkeznek az állományba kellő tapasztalattal rendelkező kollégák, igyekeznek megoldani a problémát.
Végül 17 igennel, nem és tartózkodás nélkül támogatták a rendőrkapitány kinevezését a közgyűlésen.
- 2025-04-24 10:36hiros.hu
- 2025-04-23 20:03hiros.hu
- 2025-04-23 18:05hiros.hu
- 2025-04-23 11:54hiros.hu
- 2025-04-22 16:28hiros.hu
- 2025-04-21 20:28hiros.hu
- 2025-04-25 14:31hiros.hu
- 2025-04-24 12:39hiros.hu
- 2025-04-21 16:02:00hiros.hu
- 2025-04-21 11:27:14hiros.hu
- 2025-04-20 12:37:00hiros.hu
- 2025-04-18 16:40:48hiros.hu
- 2025-04-18 12:35:54hiros.hu
- 2025-04-17 16:32:17hiros.hu
- 2025-04-17 15:06:01hiros.hu
- 2025-04-17 14:22:18hiros.hu
- 2025-04-16 21:55:55hiros.hu
- 2025-04-16 11:42:06hiros.hu
- 2025-04-16 08:24:27hiros.hu
- 2025-04-15 13:17:56hiros.hu
- 2025-04-13 16:59:20hiros.hu
- 2025-04-12 15:09:30hiros.hu

