
Mintegy félszázan indultak el Kecskemét főteréről, hogy 7,5 km-t gyalogoljanak egészen az arborétumig. Most rendezte meg ugyanis első alkalommal a Monspart Sarolta Emlékgyaloglást a MOSA Alapítvány Országos Gyalogló Klubhálózata, a CédrusNet Kecskemét, a Kecskeméti Járási Egészségfejlesztési Iroda valamint a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség.
Félszázan érkeztek ma (csütörtök) reggel Kecskemét főterén a null kilométerkőhöz, innen indult ugyanis a séta, amit Monspart Saroltára emlékezve rendeztek meg. A megjelenteket dr. Bagi Anett, a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda vezetője köszöntötte, aki ismertette a séta menetét, ezt követően pedig Pászti András önkormányzati képviselő, a Gondoskodó Város Bizottság elnöke méltatta a megmozdulást.
A MOSA Alapítvány szervezéséhez csatlakozott a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda, a Kecskeméti Nyugdíjasszövetséggel és a CédrusNet Kecskemét Programmal karöltve.
A MOSA Alapítvány elsődleges célja, hogy Monspart Sarolta hagyatékát továbbvigye, és egy egészséges életmódra ösztönözze a jelenlegi 60+-os korosztályt. A mai sétán minden korosztály képviseltette magát.
Vidám bemelegítéssel indult ma reggel a Monspart Sarolta Emlékgyaloglás Kecskemét főterén.
Egy közös bemelegítés után indult a 7,5 km-es túra, amelynek végpontja a Kecskeméti Arborétum volt, ahol a Senior Örömtáncosok tartottak egy kis bemutatót.
- 2025-04-26 08:26hiros.hu
- 2025-04-25 21:37hiros.hu
- 2025-04-25 20:07hiros.hu
- 2025-04-25 19:48hiros.hu
- 2025-04-25 18:31hiros.hu
- 2025-04-25 16:28hiros.hu
- 2025-04-26 12:33hiros.hu
- 2025-04-26 10:32hiros.hu
- 2025-04-25 15:00:25hiros.hu
- 2025-04-25 11:34:29hiros.hu
- 2025-04-25 09:00:08hiros.hu
- 2025-04-25 08:42:28hiros.hu
- 2025-04-25 07:21:25hiros.hu
- 2025-04-24 20:31:23hiros.hu
- 2025-04-24 18:36:12hiros.hu
- 2025-04-24 14:37:51hiros.hu
- 2025-04-24 13:48:24hiros.hu
- 2025-04-24 09:25:08hiros.hu
- 2025-04-23 21:27:48hiros.hu
- 2025-04-23 19:32:00hiros.hu
- 2025-04-23 19:06:00hiros.hu
- 2025-04-23 15:28:49hiros.hu

