
Vidám, gazdag programmal lépett egyet a megvalósulás felé péntek este a formálódó fiatalok klubja Hunyadivárosban. Pászti András önkormányzati képviselő a városrész különböző csoportjainak – a nyugdíjasoknak, a hobbikerteseknek, a kisgyerekeseknek – a sikeres közösségépítését követően a fiatalok összefogását is tervbe vette. A pénteki programalkotó és logókiválasztó alkalom nem várt sikert hozott.
Mintegy hatvanan érkeztek pénteken a helyi fiatalok klubjának – pontos nevét később rögzítik – első összejövetelére a Hunyadivárosi Közösségi Házba.
A programokat pedig maguk az érintettek „ötletelték össze” a rendezvényen, melyhez a szervezőktől tudományos segítséget is kaptak. Az ELTE vezetés és szervezés mesterszakos hallgatója, Besze Boglárka hozta azt a módszert, mely alapján tíz fős csapatok súlyozottan állították össze saját preferenciáikat. 40-50 féle programelemet szedtek össze a fiatalok, ezek közül a kapott pontok alapján választják ki majd a 11 megvalósítandó ötletet, melyeket a közösségi ház Facebook-oldalán közölnek majd. A programok közt találunk közös jótékonykodástól kezdve a táncoktatáson, előadásokon és társasjátékon át a sörpongig mindenféle komoly vagy könnyed elfoglaltságot. Ezekre a városrészi keretből az Akikért a déli harang szól Egyesület erre az évre 800 ezer forintot különített el.
Az est folyamán kiválasztották a leendő klub emblémáját is. A logóalkotásra előzetes pályázatot írt ki a közösségi ház, melyre kilenc jelentkező összesen 33 jelképtervet küldött. Ezek közül – a megjelentek szavazatai alapján – a könnyed stílusú Hunyadi Youth Club nyerte el az első helyezést.
A résztvevők ingyenes belépőt kaptak Elek Péter humorista előadására, melyet a közösségi házban tart majd március 28-án.
A programot az Algoritmus nevű kecskeméti fiatalokból álló zenekar koncertje zárta.
- 2025-04-24 15:15hiros.hu
- 2025-04-23 17:35hiros.hu
- 2025-04-16 12:53hiros.hu
- 2025-04-11 14:36hiros.hu
- 2025-04-08 10:15hiros.hu
- 2025-04-02 14:56hiros.hu
- 2025-04-25 18:13hiros.hu
- 2025-04-25 13:44hiros.hu
- 2025-04-02 13:56:46hiros.hu
- 2025-04-01 15:23:08hiros.hu
- 2025-04-01 10:59:17hiros.hu
- 2025-03-29 18:02:00hiros.hu
- 2025-03-24 10:44:59hiros.hu
- 2025-03-23 15:08:53hiros.hu
- 2025-03-17 15:44:40hiros.hu
- 2025-03-13 17:16:51hiros.hu
- 2025-03-12 14:46:23hiros.hu
- 2024-09-13 15:47:08hiros.hu
- 2024-09-13 11:35:44hiros.hu
- 2024-09-12 20:23:49hiros.hu
- 2024-09-04 20:11:35hiros.hu
- 2024-08-26 20:08:23hiros.hu

