
Dróth gólokkal, Spandler védéseivel pecsételte meg a sorsunkat, így véget ért az öt meccs óta tartó veretlenségi sorozat.
Rangadóhoz méltó hangulatban is iramban vette kezdetét az összecsapás. A stabil védekezés mellett tették le aztán a voksot a csapatok. Az ötödik percben Rutai kétszer is helyzetbe került, ám Spandler a helyén volt. Nem sokkal később már viszont nem tudták meggátolni a kecskeméti vezetést. A hazai védelem megingását Suscsák használta ki, 0-1. Ritmust váltott a Veszprém, és egyből reagálni tudtak, a rutinos Tatai lőtt a jobb alsóba, 1-1. A gyors gólváltás után sem esett vissza a tempó. Az egyik térfélen Rutai forgácsolta szét a kapufát, míg a másik oldalon Horváth lövését védte Krajcsi. A 15. percben labdaszerzés után Biró kapott remek labdát, de Spandler lábbal odaért a közeli kísérletre. A hajrához érkezve is mindent bevetettek a csapatok, hogy magukhoz ragadják a vezetést, de újabb találat nem esett, így 1-1-el ért véget az első húsz perc.
Fordulást követően Suscsákot rúgták fel, majd a szabadrúgásból Rutai lőtt ismét kapufát. Az ellentámadásból Dorogi tette próbára Nikolicot, a kecskemétiek szerb kapusa azonban nagyot védett. Több kecskeméti lehetőség is adódott: Haász és Pál is közel járt a vezetés megszerzéséhez, de Spandler reflexei jól muzsikáltak. Haász ellen követtek el csúnya szabálytalanságot, nem is tudta folytatni az SG Kecskemét Futsal fiatal titánja. A 27. percben egy eladott labdából Dróth szerezhetett volna könnyű gólt, de megremegett a lába, és csak a felső lécet találta el. A parázs meccs hevében sok fault szabdalta a játékot, 5-3 volt az állás ebben a tekintetben az etap derekán. A 32. percben Dróth le tudott fordulni védőjéről, és ugyan Nikolic beleért még a löketbe, de a labda a hálóban kötött ki, 2-1. Megfogta a gól a Kecskemétet, rövidzárlat után újra Dróth villant rövid időn belül, 3-1. Nagy erőket mozgósított a hírös városi alakulat, három és fél perccel a vége előtt létszámfölényes taktikára váltottak. Fáradt a vendég gárda, nem volt átütő erő, amivel vissza lehetett volna jönni a meccsbe. Hadházi használt ki egy védelmi hibát a másik oldalon, ezzel lezárva a három pont sorsát, 4-1. Kimaradt kecskeméti lehetőséget büntetett meg a Veszprém, Tatai növelte tovább a különbséget, 5-1. Tovább tetézte a kék oroszlánok gondjait, hogy Suscsák is a földön maradt egy kemény belépőt követően. A végeredmény: 5-1.
Marko Gavrilovic sportigazgató: Igazi derbi volt a javából, amelyet a szurkolók igazán élvezhettek. Úgy gondolom, hogy nincs ekkora különbség a két gárda között. Egy perc alatt leromboltuk azt, amit a meccsen addig felépítettünk, és ez el is döntötte a meccset. Haász Benjámin sérülése is óriási probléma számunkra. Bízom benne, hogy nem lesz olyan súlyos, mint elsőre tűnik. Mielőbbi jobbulást kívánunk neki.
Vehir.hu Futsal Veszprém– SG Kecskemét Futsal 5-1 (1-1)Férfi futsal felsőházi rájátszás, 3. forduló2025.03.21. 19:00 @ Március 15. úti sportcsarnok
- 2025-04-23 21:45hiros.hu
- 2025-04-23 15:49hiros.hu
- 2025-04-22 15:35hiros.hu
- 2025-04-22 13:34hiros.hu
- 2025-04-21 18:21hiros.hu
- 2025-04-21 07:41hiros.hu
- 2025-04-24 21:38hiros.hu
- 2025-04-24 12:55hiros.hu
- 2025-04-20 14:49:00hiros.hu
- 2025-04-17 18:42:00hiros.hu
- 2025-04-17 11:01:49hiros.hu
- 2025-04-16 09:23:00hiros.hu
- 2025-04-15 18:01:50hiros.hu
- 2025-04-14 07:17:30hiros.hu
- 2025-04-14 07:06:00hiros.hu
- 2025-04-12 08:45:19hiros.hu
- 2025-04-11 09:08:12hiros.hu
- 2025-04-10 20:38:55hiros.hu
- 2025-04-09 06:59:19hiros.hu
- 2025-04-07 12:12:00hiros.hu
- 2025-04-06 20:15:00hiros.hu
- 2025-04-04 15:45:00hiros.hu

